Az életünk során biztos volt olyan, mikor telhetetlenek voltunk és vágytunk a nagyobbra. Például a lábbal hajtós műanyag motor után vágytunk egy robogóra vagy autóra. Valahol itt is így van. Mikor az ember már biztosra akar menni, mert mi van akkor ha az egyik motor meghibásodik? De az is lehet, hogy egy motor kezelése már nem okoz akkora kihívást vagy a nagygépes világba vágyik, ahol elengedhetetlen a többmotoros gép kezelésének ismerete. Természetesen ezt is lehet fokozni mint például műszeres képzéssel.
Biztos láttál már akár csak képről repülőgép műszerfalat.
Sok-sok műszerrel, amik kiismerése is komoly feladat nem hogy azok használata. Nos, ezen a képzésen főként azt tanulod meg, hogy juss el „A”pontból „B”pontba csak a műszerek iránymutatása és folyamatos értelmezése szerint. Ilyenkor nincs lehetőséged az ablakból kinézve elhelyezni magad a térképen, a műszerek segítségével kell tájékozódnod és ráadásul meg kell küzdened a saját szervezeteddel mivel az egyensúly érzékünk fő eleme a látás de az most ugye nincs és bizony fel is fog borulni amivel sok kellemes percet fog okozni. De az 50 órás képzés alatt azt is megtanulod, hogy például rossz látásnál hogyan kell nemzetközi repteret megközelíteni és leszállni. Amennyiben a nagygépes világba vágysz úgy elengedhetetlen, hogy ezt az izgalmas de nagyon fontos képzést hol és milyen minőségben végzed el ugyanis egy légitársasági felvételin például egy repülőtéri megközelítési eljárást minél pontosabb tudj végrehajtani.
Mikor megszerezted a szakszolgálati engedélyt lehetőséget kaptál, hogy nappal, jó látási viszonyok közt repülhess. De egy idő után valószínűleg bővíteni szeretnéd tudásodat és egyre több jogosítást fogsz megszerezni, hogy az időjárás, napszak egyre kevésbé szóljon bele repülős életedbe.
Ilyen például a napnyugta és napkelte közötti repülés is, vagyis az éjszakai repülés. Vajon hogy és mit kell máshogy csinálni mint nappal? Ezekre kapsz választ az előírt 5 órás képzés alatt. Elmegyünk különböző kivilágított repterekre és megismerjük, milyen például Budapest éjszaka, hogy legközelebb ezt Te tudd megmutatni családodnak, barátaidnak.
Szinte ez a legmagasabb képzés, amit el lehet érni. Itt már repültél pár órát, szám szerint legalább 1500-at és rendelkezel egy igazán mély, elméleti tudással is. Sokszor ATPL elméleti vizsgával jelentkezünk az adott légitársasághoz és ott gyűjtjük össze a szükséges elméleti tudást. Aki a nagygépes világba készül azokkal PPL után már elszoktuk kezdeni legalább az elméleti felkészítést, hogy a lehető leghamarabb elérje célját és a világ különböző területein helyt tudjon állni.
150 repült óra után lehetőséged nyílik egy olyan 30órás képzésen részt venni, ami alatt megfordul a kocka. Azon túlmenően, hogy megtanítod a növendéket repülni meg kell tanulnod a tanulók fejével gondolkodni. Mi emberek különbözőek vagyunk és különböző képen is kell megtanítani az adott tananyagot vagy egyáltalán megközelíteni a témát. Igen és ehhez már kellenek azok a különleges képességek, amivel egy jó pedagógus rendelkezik. Mi segítünk abban, hogy igazán jó oktató legyél például különböző tanítási praktikákat is átadunk, amivel sokszínűen tudsz tanítani.
Ez a képzés a repülés alapja, mint a közúton személygépkocsi. Innen tudod magad tovább képezni akár hivatásos pilótává képezni vagy akár többmotoros repülőgép vezetésére. Itt nincs már olyan korlátozás, hogy csak azzal a típussal repülhetsz, amivel a képzésen repültél, itt már repülhetsz akár 6 személyes repülőgéppel is csak a súlyhatárokra kell figyelned.
PPL és LAPL között rengeteg hasonlóság van így a LAPL szakszolgálati engedéllyel könnyen és gyorsan áttudod képezni magad PPL szakszolgálattal rendelkező pilótává, mert a PPL képzés 45 órát kíván így például a fennmaradó 15 órát kell csak lerepülnöd képzésen belül, hogy megszerezd PPL engedélyt. A képzés alatt lehetőségektől függően megpróbálunk eljutni olyan nemzetközi repterekre ahol a nagy utasszállító repülőgépek is megfordulnak
A LAPL pilóta képzést sokan összekeverik például a sárkány képzéssel. Ez valószínűleg az angol rövidítéséből fakad (Light Aircraft Pilot Licence), de az nem igazán a vezethető repülőgép súllyára vonatkozik. A LAPL szakszolgálati engedély ugyan több korláttal rendelkezik, mint például egy PPL képzés, de remek választás, ha gyorsan vagy olcsóbban szeretnél a repülős világhoz csatlakozni és fentről megcsodálni a tájat.
Ezzel a képzéssel mindössze 30 órára lehetsz pilóta azon a gépen, amelyiken a képzésen tanultál, de ezt a korlátot bármikor bővítheted ahogy kedved tartja. A képzés alatt megpróbáljuk berepülni az egész országot, hogy megismerj minél több magyarországi repteret és az eljárásokat.
Sokan akkor is a LAPL pilóta képzést választják ha valami egészségügyi oknál fogva egy könnyített orvosi engedélyt tudnak csak megszerezni.